Saint Vincent és a Grenadine-szigetek labdarúgása

Vincy Heat

Vincy Heat

Summa summarum – A Vincy Heat legjei 2012-ben

2013. január 06. - Puresz

Véget ért a 2012-es év, véget ért a Karibi Kupa is (számunkra sajnos korábban, mint kellett volna), így hát eljött az ideje annak is, amikor összegezzük a tavalyi év legjeit. Lesznek akik örülhetnek, lesznek akik szomorkodhatnak teljesítményük láttán, ahogy tettük ezt mi is az elmúlt esztendőben.

Mielőtt kiosztanánk a díjakat egyenként, röviden foglaljuk össze az elmúlt évet! A tavalyi összegzésben nem véletlenül adtunk Colwyn Rowe-nak citromdíjat, hiszen a srácok rendkívül alulteljesítettek, és ezt érezték a szövetségnél is, hiszen az angol úriember repült, helyét pedig átvette a legendás Cornelius Huggins, aki hamar összerázta a társaságot. A csapat a barátságos meccseken mutatott jó formát átmentette a Karibi Kupára is, mely igazi erődemonstrációnak bizonyult. A kupáról tájékoztattuk olvasóinkat, ám valamivel még adósak vagyunk. A Vincy Heat kiesése után számunkra kevésbé volt fontos a sorozat, ám azért el kell mondanunk, hogy azt végül Kuba nyerte meg, miután Trinidadot győzte le a döntőben, hosszabbítás után. Igen, jól emlékeznek olvasóink, mindkét csapat a mi csoportunkban volt, és mindkét csapattal döntetlent játszottunk. Mit is mondhatnánk? Talán csupán annyit, hogy a sorsolással nem volt szerencsénk, ám csak magunkat hibáztathatjuk, hiszen Suriname legyőzésével talán mi is ott lehettünk volna akár a döntőben is...

A Karibi Kupa adta az idei év munkájának oroszlánrészét, így nem lesz meglepő, hogy a díjazottak is leginkább itt jeleskedtek, illetve bőgtek le. Tavalyi írásunkkal ellentében azonban idén egy kicsit értékeltük is a srácokat.

A csapat szereplése:
Puroku:
Összességében elégedett vagyok a játékkal, jól játszottunk, hoztuk a lendületes játékunkat, a fiatalok rendkívül biztató teljesítményt tudhatnak a hátuk mögött, mely mindenképpen egy szebb jövőt tartogathat. Kapusfronton is úgy néz ki erősödtünk, akárki is állt a gólvonalon, sokkal megbízhatóbb volt, mint régebben. Az eredmény miatt csalódott vagyok, hiszen óriási lehetőségünk volt egy nagyszerű szereplésre, ám azért a T&T és Kuba elleni döntetlen irigylésre méltó volt idén.
Latz: Szerintem a csapat meglepően jó volt és az látszódott, hogy Huggins mester ismeri a helyi viszonyokat, jól összerakta ezt a fiatal társaságot. A Karibi Kupán a csapat elérte azt a teljesítményt, ami elvárható volt, de ebben azért több volt.

Az edzői stáb értékelése:
Puroku: Colwynnál egy talicskányi aprómajom is jobb lett volna. Igen, akármelyik olvasónk elért volna annyit, mint ő. Értelemszerű volt, hogy mennie kellett, Huggins mester pedig ésszerű és jó döntés volt. Odatettük magunkat keményen, stabilak voltunk hátul, lendületesek elől, egyszóval Cornelius semmiért sem okolható. Most a holtszezonban remélem beszerez minden papírt, akkor talán a következő sorozatunkban ezért sem fogunk kikapni.
Latz: Colwyn Rowe nem véletlenül kapott tőlünk Citromdíjat tavaly. Egy nevesincs szakember (aki ráadásul futballistaként is az volt), nem való semelyik válogatott élére. Cornelius Huggins ezzel ellentétben egy helyi legenda, nagyon jó döntés volt az ő kinevezése. A fél csapattal gyakorlatilag együtt is játszott még az elmúlt évben, úgyhogy ahogy említettem, a lehető legjobb választás volt a posztra és ezt bizonyította is. A legnagyobb húzása egyébként szerintem Wesley "Huge Rastaman" Charles reaktiválása volt.

És akkor most jöjjenek a díjak és különdíjak a szigetekről!

A válogatott legjobbja: Ezúttal is a két fiatal bombázó, Cornelius Stewart és Myron Samuel között dőlt el a díj, ahogyan történt az tavaly is. Végül a tavaly alulmaradt Stewart mellett döntöttünk. A 23 éves támadó eligazolt az MLS-ből, mivel teljesítményének köszönhetően felfigyelt és lecsapott rá a trinidadi profiligában szereplő Caledonia AIA.

A legjobb meccs: Két okból is a Trinidad & Tobago elleni mérkőzést választottuk. Az egyik ok az első igazán nagy skalp begyűjtése volt, míg a második ok a mérkőzés élőben történt hallgatása volt, melynek révén remek képet kaphattunk (micsoda paradoxon) a Karibi Kupa hangulatáról, és technikai hátteréről. Utóbbi kategóriába tartozik a fantasztikusan felkészült két rádiós kollega, akik a félidőben bekapcsolt mikrofon mellett ropogtatták el a kekszet, hogy aztán újabb 45 perces darálásba (mert ezt kommentálásnak nem nevezhettük) kezdjenek.

Az év csalódása: Egyértelműen a Suriname elleni mérkőzés a Karibi Kupán. A két nagy bravúr utáni pofon hatalmasat csattant.

Citromdíj: Idén ezt az "elismerést" a CFU (Karibi Futball Unió) edzőképzéséért felelős osztálya kapja. Az év 365 napja közül ugyanis pont a sorsdöntő Suriname elleni Karibi Kupa mérkőzés idejére kellett időzíteniük a kurzust, ami miatt Cornelius Hugginsnak ki kellett hagynia az összecsapást. Mint kiderült, ez végzetesnek bizonyult.

Egyéb érdekességek: Egész 2011 során azt reklamáltuk, hogy a válogatottnál nem számítanak az "öregekre". Saint Vincenten hallgattak ránk, és legalább az előző generáció egyik tagját, Wesley Charlest visszahívták. A veterán hátvéd aztán a fiatal csapat vezéregyéniségévé, egyben csapatkapitányává vált.

A 2012-es londoni olimpián Saint Vincent három sportolóval képviseltette magát, igaz különösebb eredmények nélkül.

Barrouallie lett a National Community Inter League győztese. Ezen bajnokság során a szigetország 18 körzetének válogatott csapatai mérkőztek meg egymással a bajnokcsapatot megillető 10.000 kelet-karibi dollárért, no és persze a legjobbnak járó dicsőségért. Gratulálunk!

Skinny Fabulous még mindig az ország legjobb soca-zenésze.

A bejegyzés trackback címe:

https://vincyheat.blog.hu/api/trackback/id/tr398258916

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása