Saint Vincent és a Grenadine-szigetek labdarúgása

Vincy Heat

Vincy Heat

Amerikába jöttünk, avagy kis országunk nagy meccs előtt

2015. november 13. - Latz von W.
Hoppá, csak nem egy új poszttal jelentkezik a Vincy Heat blog? De bizony! Még valamikor 2013 nyarán – a Népsport rendszerének lassú, de biztos átmeneti halálával párhuzamosan – szenderedtünk Csipkerózsika-álmunkba, azóta pedig igencsak sok víz lefolyt a Dunán. Éppen ezért egy ideje már foglalkoztatott minket a visszatérés gondolata, amihez végül jobb alkalmat nem is találhattunk volna, mint Saint Vincent és a Grenadine-szigetek válogatottjának közelgő, a szokásosnál nagyobb érdeklődéssel várt Egyesült Államok elleni vb-selejtező mérkőzése.
Mivel gyaníthatóan sokan most akadtak csak erre a blogra, mindenekelőtt célszerűnek tűnik egy általános körképet megosztanunk az országról és annak a világ futballjában elfoglalt helyzetéről. Helyezzük hát el a térképen Saint Vincentet és a Grenadine-szigeteket!
Az általában csak Saint Vincent, a helyiek által még rövidebben csak Vincy vagy SVG néven emlegetett ország a Karib-tenger délkeleti részét határoló Kis-Antillák Szél felőli-szigetcsoportjának déli részén helyezkedik el. Egy nagy (Saint Vincent) és rengeteg kisebb sziget (a Grenadinák) alkotja. Északon Saint Lucia, keleten Barbados, délen Grenada (nem összetévesztendő a spanyol várossal, Granadával!) vizei határolják. A területet először a franciák gyarmatosították 1719-ben, majd 1763-ban angol kézre jutott, végül 216 éves brit uralom után 1979-ben nyerte el függetlenségét az ország. A hivatalos nyelv az angol, amit jellegzetes kreol akcentussal beszélnek. A szigeteken összességében valamivel több, mint 100 ezer ember él, ebből mintegy 40 ezer a fővárosban, Kingstownban. Számottevő a Saint Vincent-i diaszpóra nagysága, amelynek tagjai döntő többségében Kanadában, az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában élnek. Etnikai összetételét tekintve a népesség túlnyomórészt afrikai eredetű, kisebb részben kevert vagy európai (többnyire portugál) származású.
Az USA által jobban befolyásolt karibi országoktól (Puerto Ricótól, a Dominikai Köztársaságtól, a Bahamáktól és az Amerikai Virgin-szigetektől) eltérően, ahol rendszerint a kosárlabdáért és a baseballért rajonganak, Saint Vincenten – ahogy sok másik egykori angol gyarmaton is – inkább a krikett és a labdarúgás a domináns sport, emellett a netball nevű játék is nagy népszerűségnek örvend. Ennek ugyan némileg ellentmond, hogy SVG két leghíresebb sportolója mind férfi, mind női vonalon kosárlabdázó (Adonal Foyle, illetve Sancho Lyttle), de nagy általánosságban véve az imént vázolt helyzet a mérvadó.
Az ország labdarúgó-szövetsége (SVGFF) rögtön a függetlenség kikiáltása után megalakult, de csak 1988-ban nyert felvételt a FIFA tagjai közé. A Vincy Heat becenévvel illetett válogatott első nagy megmérettetésére egy évvel később készülhetett: magabiztosan vett selejtezősorozatot követően a csapat kijutott az első ízben kiírt Karibi-kupára. A Barbadosban megrendezett hatcsapatos döntőn már kevésnek bizonyult a Vincy Heat, de kezdetnek semmiképpen sem volt rossz. A nemzeti tizenegy később ugyanebben a sorozatban érte el története legnagyobb sikerét: 1995-ben finálét játszott az együttes, ám ott csúnya vereséget szenvedett el a Dwight Yorke nevével fémjelzett Trinidad és Tobago ellen. A döntőben kapott sima ötös ellenére nem csak azért számított ez sikernek, mert még soha nem jutott ilyen magasra a válogatott, hanem azért is, mert ez a szereplés automatikus kijutást jelentett az 1996-os Arany-kupára, a CONCACAF-zóna legrangosabb tornájára.
Ekkor már ott voltak a válogatottban azok a tehetséges játékosok, akik a csapat következő másfél évtizedének alapembereivé, az ország labdarúgásának legendáivá váltak: a rendkívül hosszú karrierje során öt világbajnoki selejtezősorozatot végigküzdő tízes, Kendall Velox; az angol alsóbb osztályokban profi karriert befutott szélvészgyors támadó, Rodney Jack; a minden tekintetben kiemelkedő középhátvéd, későbbi szövetségi kapitány, Cornelius Huggins; a számításait Malajziában megtaláló gólvágó, Marlon James; a sokáig Portugáliában profiskodó védő, Wesley John; a nem hivatalos meccseket is számítva 145 válogatottságig jutó kapus, Melvin Andrews; az Írországban, Oroszországban és a USL-ben is légióskodó Wesley Charles; na és persze az MLS-ben három bajnoki címet szerző csapatkapitány, Ezra Hendrickson.
Sajnos az Arany-kupára kijutott társaság számára Mexikó és Guatemala már túl nagy falatnak bizonyultak: előbbitől 5:0-ra, utóbbitól 3:0-ra kaptak ki, így rúgott gól nélkül, csoportjuk utolsójaként búcsúztak a kontinensviadalról. Bár ez is tisztes helytállásnak volt mondható, meglepő módon ezután mély lejtmenetbe vágott a Vincy Heat: a '96-os Karibi-kupán ugyancsak a csoportmeccsek jelentették a végállomást, a következő öt tornára viszont már ki sem sikerült jutni.
Saint Vincent legközelebb a 2007-es Karibi-kupán tette tiszteletét, ahonnan ugyan megint búcsúzott a csoportkör után, viszont előtte a selejtezőkben szenzációs győzelmet aratott Jamaica fölött, amivel kiejtette a címvédőt. A csapat ekkor már harmadik éve állt a térségben specialistának számító szerb mester, Zoran Vraneš irányítása alatt, aki ezt megelőzően Trinidad és Tobago, valamint Antigua és Barbuda válogatottjainak is volt szövetségi kapitánya. Az ő nevéhez fűzhető, hogy nagyszerűen védekező alakulattá kovácsolta össze a legénységet, amely a selejtezősorozat 12 meccsén mindössze 10 gólt kapott, a csoportkörben pedig 2:0-ra verte a jobb erőkből álló Guyanát. Mindeközben a csatársorban is akadt egy káprázatos teljesítmény: az egész szériában szerzett 18 Vincy-gólból Shandel Samuel egymaga 10-et jegyzett. Samuel manapság a válogatott gólrekordere, méghozzá gyengének nemigen minősíthető 59/32-es mutatóval.
Relatíve sikeres munkája dacára Vraneš az esztendő végén felállt a szövetségi kapitányi székből és visszatért Trinidadra, Saint Vincent labdarúgása pedig ismét hullámvölgybe került. Amellett, hogy a közelmúltig nem került igazán jó szakember a válogatott élére, a szerencsével is hadilábon álltak: a 2010-es világbajnokság kvalifikációs sorozatában 13. helyen volt kiemelve a csapat, ami azt jelentette, hogy az első selejtezőkörtől ugyan mentesült a Vincy Heat, ellenben a második körben már nem jutott nekik az előző rundból továbblépett gyengébb ellenfél – megkapták viszont Kanadát, így két meccset követően véget is ért főhőseink dél-afrikai álma.
Egyébként Saint Vincent vb-selejtezőkön elért talán leghangzatosabb sikere a 2004-es Nicaragua elleni 2:2-es döntetlen és 4:1-es győzelem voltak, amikkel búcsúztatták a közép-amerikai országot a második körben. A mostani előtt az volt az utolsó alkalom, amikor a gárda eljutott az utolsó előtti selejtezőkörig. Azelőtt sorozatban négyszer is összejött ez, a hatos konföderáció-döntőben viszont még sosem jártak.
Az utóbbi évek gyengébb eredményeiért elsősorban a fentebb bemutatott „aranygeneráció” kiöregedése és ennek rossz kezelése okolható. A generációváltás nem volt fokozatos, az előző szövetségi kapitány, az általunk citromdíjjal kitüntetett Colwyn Rowe például egy-két játékost leszámítva egész egyszerűen száműzte a nagy öregeket a keretből, annak ellenére is, hogy közülük többen még mindig húzóembernek számítottak klubcsapataikban.
Az újabb fellendülést Venold Coombs SVGFF-elnökké és Cornelius Huggins szövetségi kapitánnyá nevezése hozta meg 2012-ben. Mindkét nevezett úriember a korábbi nagy generáció tagja volt játékosként, ami persze nem feltétlenül jelentett garanciát a sikerre, de a sikerorientáltságra mindenképpen. Coombs vezetésével a szövetség nagy lendülettel vetette magát bele a fejlesztési projektekbe, a játékoskarrierjét épphogy befejező Huggins pedig meglepően gyorsan rázta fel a válogatottat. Régi harcostársai közül reaktiválta Wesley Charlest, a Seattle Soundersnél ténykedő Ezra Hendricksont pedig megtette másodedzőjének, emellett jó érzékkel nyúlt a fiatalokhoz is. A megújult Vincy Heat a 2012-es Karibi-kupa selejtezőiben Guyana legyőzésével, valamint egy-egy Trinidad és Kuba elleni döntetlennel keltett feltűnést, mindemellett egészen az utolsó játéknapig esélyes volt a kupára való kijutásra. Ugyanezen viadal tavalyi kiírása hasonló véget ért, ezúttal Dominikát és Curaçaót sikerült felülmúlni az esélyesebbek közül, ám az utolsó játéknapon a francia légiósokkal teletűzdelt Martinique megálljt parancsolt a Huggins-fiúknak.
A kemény munka gyümölcsét végül idén arathatták le a vincentiek: májusban első ízben sikerült megnyerniük a Szél felőli szigetek (Dominikai Közösség, Grenada, Saint Lucia, SVG) bajnokságát, a Windward Islands Tournamentet, a vb-selejtezőkben pedig két izgalmas Guyana és Aruba elleni párharcot követően bejutottak a negyedik körbe. A fejlődés tehát megkérdőjelezhetetlen.
A jelenlegi keret rendkívül fiatal, gerincét az olimpiai selejtezőkön szépen szerepelt U23-as játékosok alkotják. Közülük kiemelkedik a Seattle Sounders 2-es csatárduó, Oalex Anderson és Myron Samuel (Shandel Samuel unokatestvére), akik a USL-ben szereplő csapat vezetőedzőjének, a fentebb említett Ezra Hendricksonnak köszönhetően kerültek Amerikába, de korántsem érdemtelenül. Myron épp lábtöréséből lábadozik, így ő aligha lesz ott az USA elleni csörtén, Oalex viszont minden bizonnyal megkapja majd a lehetőséget arra, hogy ország-világ előtt bizonyítsa tehetségét. Kiemelendő még a szintén a csatársort erősítő és 2013 óta Finnországban profiskodó Cornelius Stewart, illetve a válogatott két legújabb felfedezettje, a honosított angol Gavin James, illetve a civilben halászként dolgozó Tevin Slater, aki szerint gólt lőni és kifogni egy halat ugyanolyan örömet okoz. Hátul Jolanshoy McDowall és a Tobago United profija, a rutinos Roy Richards nyújtanak némi stabilitást a csapatnak – rájuk egyértelműen komoly szerep hárul majd az USA ellen, akárcsak Kenyan-Desmond Lynch vagy Winslow McDowald kapusokra, akik felváltva védtek az elmúlt időszakban.
Hogy mi várható a magyar idő szerint szombat hajnali mérkőzésen? Nem hiszem, hogy Saint Vincent csodát fog tenni, abban viszont biztos vagyok, hogy a vártnál jobban meg fogják nehezíteni a jenkik dolgát. Szerintem egy négy-ötgólos vereség abszolút vállalható eredmény lenne. Aztán majd meglátjuk… Részünkről GO, VINCY HEAT!

Hoppá, csak nem egy új poszttal jelentkezik a Vincy Heat blog? De bizony! Még valamikor 2013 nyarán – a Népsport rendszerének lassú, de biztos átmeneti halálával párhuzamosan – szenderedtünk Csipkerózsika-álmunkba, azóta pedig igencsak sok víz lefolyt a Dunán. Éppen ezért egy ideje már foglalkoztatott minket a visszatérés gondolata, amihez végül jobb alkalmat nem is találhattunk volna, mint Saint Vincent és a Grenadine-szigetek válogatottjának közelgő, a szokásosnál nagyobb érdeklődéssel várt Egyesült Államok elleni vb-selejtező mérkőzése.

Mivel gyaníthatóan sokan most akadtak csak erre a blogra, mindenekelőtt célszerűnek tűnik egy általános körképet megosztanunk az országról és annak a világ futballjában elfoglalt helyzetéről. Helyezzük hát el a térképen Saint Vincentet és a Grenadine-szigeteket!

Hoppá, csak nem egy új poszttal jelentkezik a Vincy Heat blog? De bizony! Még valamikor 2013 nyarán – a Népsport rendszerének lassú, de biztos átmeneti halálával párhuzamosan – szenderedtünk Csipkerózsika-álmunkba, azóta pedig igencsak sok víz lefolyt a Dunán. Éppen ezért egy ideje már foglalkoztatott minket a visszatérés gondolata, amihez végül jobb alkalmat nem is találhattunk volna, mint Saint Vincent és a Grenadine-szigetek válogatottjának közelgő, a szokásosnál nagyobb érdeklődéssel várt Egyesült Államok elleni vb-selejtező mérkőzése.
Mivel gyaníthatóan sokan most akadtak csak erre a blogra, mindenekelőtt célszerűnek tűnik egy általános körképet megosztanunk az országról és annak a világ futballjában elfoglalt helyzetéről. Helyezzük hát el a térképen Saint Vincentet és a Grenadine-szigeteket!
Az általában csak Saint Vincent, a helyiek által még rövidebben csak Vincy vagy SVG néven emlegetett ország a Karib-tenger délkeleti részét határoló Kis-Antillák Szél felőli-szigetcsoportjának déli részén helyezkedik el. Egy nagy (Saint Vincent) és rengeteg kisebb sziget (a Grenadinák) alkotja. Északon Saint Lucia, keleten Barbados, délen Grenada (nem összetévesztendő a spanyol várossal, Granadával!) vizei határolják. A területet először a franciák gyarmatosították 1719-ben, majd 1763-ban angol kézre jutott, végül 216 éves brit uralom után 1979-ben nyerte el függetlenségét az ország. A hivatalos nyelv az angol, amit jellegzetes kreol akcentussal beszélnek. A szigeteken összességében valamivel több, mint 100 ezer ember él, ebből mintegy 40 ezer a fővárosban, Kingstownban. Számottevő a Saint Vincent-i diaszpóra nagysága, amelynek tagjai döntő többségében Kanadában, az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában élnek. Etnikai összetételét tekintve a népesség túlnyomórészt afrikai eredetű, kisebb részben kevert vagy európai (többnyire portugál) származású.
Az USA által jobban befolyásolt karibi országoktól (Puerto Ricótól, a Dominikai Köztársaságtól, a Bahamáktól és az Amerikai Virgin-szigetektől) eltérően, ahol rendszerint a kosárlabdáért és a baseballért rajonganak, Saint Vincenten – ahogy sok másik egykori angol gyarmaton is – inkább a krikett és a labdarúgás a domináns sport, emellett a netball nevű játék is nagy népszerűségnek örvend. Ennek ugyan némileg ellentmond, hogy SVG két leghíresebb sportolója mind férfi, mind női vonalon kosárlabdázó (Adonal Foyle, illetve Sancho Lyttle), de nagy általánosságban véve az imént vázolt helyzet a mérvadó.
Az ország labdarúgó-szövetsége (SVGFF) rögtön a függetlenség kikiáltása után megalakult, de csak 1988-ban nyert felvételt a FIFA tagjai közé. A Vincy Heat becenévvel illetett válogatott első nagy megmérettetésére egy évvel később készülhetett: magabiztosan vett selejtezősorozatot követően a csapat kijutott az első ízben kiírt Karibi-kupára. A Barbadosban megrendezett hatcsapatos döntőn már kevésnek bizonyult a Vincy Heat, de kezdetnek semmiképpen sem volt rossz. A nemzeti tizenegy később ugyanebben a sorozatban érte el története legnagyobb sikerét: 1995-ben finálét játszott az együttes, ám ott csúnya vereséget szenvedett el a Dwight Yorke nevével fémjelzett Trinidad és Tobago ellen. A döntőben kapott sima ötös ellenére nem csak azért számított ez sikernek, mert még soha nem jutott ilyen magasra a válogatott, hanem azért is, mert ez a szereplés automatikus kijutást jelentett az 1996-os Arany-kupára, a CONCACAF-zóna legrangosabb tornájára.
Ekkor már ott voltak a válogatottban azok a tehetséges játékosok, akik a csapat következő másfél évtizedének alapembereivé, az ország labdarúgásának legendáivá váltak: a rendkívül hosszú karrierje során öt világbajnoki selejtezősorozatot végigküzdő tízes, Kendall Velox; az angol alsóbb osztályokban profi karriert befutott szélvészgyors támadó, Rodney Jack; a minden tekintetben kiemelkedő középhátvéd, későbbi szövetségi kapitány, Cornelius Huggins; a számításait Malajziában megtaláló gólvágó, Marlon James; a sokáig Portugáliában profiskodó védő, Wesley John; a nem hivatalos meccseket is számítva 145 válogatottságig jutó kapus, Melvin Andrews; az Írországban, Oroszországban és a USL-ben is légióskodó Wesley Charles; na és persze az MLS-ben három bajnoki címet szerző csapatkapitány, Ezra Hendrickson.
Sajnos az Arany-kupára kijutott társaság számára Mexikó és Guatemala már túl nagy falatnak bizonyultak: előbbitől 5:0-ra, utóbbitól 3:0-ra kaptak ki, így rúgott gól nélkül, csoportjuk utolsójaként búcsúztak a kontinensviadalról. Bár ez is tisztes helytállásnak volt mondható, meglepő módon ezután mély lejtmenetbe vágott a Vincy Heat: a '96-os Karibi-kupán ugyancsak a csoportmeccsek jelentették a végállomást, a következő öt tornára viszont már ki sem sikerült jutni.
Saint Vincent legközelebb a 2007-es Karibi-kupán tette tiszteletét, ahonnan ugyan megint búcsúzott a csoportkör után, viszont előtte a selejtezőkben szenzációs győzelmet aratott Jamaica fölött, amivel kiejtette a címvédőt. A csapat ekkor már harmadik éve állt a térségben specialistának számító szerb mester, Zoran Vraneš irányítása alatt, aki ezt megelőzően Trinidad és Tobago, valamint Antigua és Barbuda válogatottjainak is volt szövetségi kapitánya. Az ő nevéhez fűzhető, hogy nagyszerűen védekező alakulattá kovácsolta össze a legénységet, amely a selejtezősorozat 12 meccsén mindössze 10 gólt kapott, a csoportkörben pedig 2:0-ra verte a jobb erőkből álló Guyanát. Mindeközben a csatársorban is akadt egy káprázatos teljesítmény: az egész szériában szerzett 18 Vincy-gólból Shandel Samuel egymaga 10-et jegyzett. Samuel manapság a válogatott gólrekordere, méghozzá gyengének nemigen minősíthető 59/32-es mutatóval.
Relatíve sikeres munkája dacára Vraneš az esztendő végén felállt a szövetségi kapitányi székből és visszatért Trinidadra, Saint Vincent labdarúgása pedig ismét hullámvölgybe került. Amellett, hogy a közelmúltig nem került igazán jó szakember a válogatott élére, a szerencsével is hadilábon álltak: a 2010-es világbajnokság kvalifikációs sorozatában 13. helyen volt kiemelve a csapat, ami azt jelentette, hogy az első selejtezőkörtől ugyan mentesült a Vincy Heat, ellenben a második körben már nem jutott nekik az előző rundból továbblépett gyengébb ellenfél – megkapták viszont Kanadát, így két meccset követően véget is ért főhőseink dél-afrikai álma.
Egyébként Saint Vincent vb-selejtezőkön elért talán leghangzatosabb sikere a 2004-es Nicaragua elleni 2:2-es döntetlen és 4:1-es győzelem voltak, amikkel búcsúztatták a közép-amerikai országot a második körben. A mostani előtt az volt az utolsó alkalom, amikor a gárda eljutott az utolsó előtti selejtezőkörig. Azelőtt sorozatban négyszer is összejött ez, a hatos konföderáció-döntőben viszont még sosem jártak.
Az utóbbi évek gyengébb eredményeiért elsősorban a fentebb bemutatott „aranygeneráció” kiöregedése és ennek rossz kezelése okolható. A generációváltás nem volt fokozatos, az előző szövetségi kapitány, az általunk citromdíjjal kitüntetett Colwyn Rowe például egy-két játékost leszámítva egész egyszerűen száműzte a nagy öregeket a keretből, annak ellenére is, hogy közülük többen még mindig húzóembernek számítottak klubcsapataikban.
Az újabb fellendülést Venold Coombs SVGFF-elnökké és Cornelius Huggins szövetségi kapitánnyá nevezése hozta meg 2012-ben. Mindkét nevezett úriember a korábbi nagy generáció tagja volt játékosként, ami persze nem feltétlenül jelentett garanciát a sikerre, de a sikerorientáltságra mindenképpen. Coombs vezetésével a szövetség nagy lendülettel vetette magát bele a fejlesztési projektekbe, a játékoskarrierjét épphogy befejező Huggins pedig meglepően gyorsan rázta fel a válogatottat. Régi harcostársai közül reaktiválta Wesley Charlest, a Seattle Soundersnél ténykedő Ezra Hendricksont pedig megtette másodedzőjének, emellett jó érzékkel nyúlt a fiatalokhoz is. A megújult Vincy Heat a 2012-es Karibi-kupa selejtezőiben Guyana legyőzésével, valamint egy-egy Trinidad és Kuba elleni döntetlennel keltett feltűnést, mindemellett egészen az utolsó játéknapig esélyes volt a kupára való kijutásra. Ugyanezen viadal tavalyi kiírása hasonló véget ért, ezúttal Dominikát és Curaçaót sikerült felülmúlni az esélyesebbek közül, ám az utolsó játéknapon a francia légiósokkal teletűzdelt Martinique megálljt parancsolt a Huggins-fiúknak.
A kemény munka gyümölcsét végül idén arathatták le a vincentiek: májusban első ízben sikerült megnyerniük a Szél felőli szigetek (Dominikai Közösség, Grenada, Saint Lucia, SVG) bajnokságát, a Windward Islands Tournamentet, a vb-selejtezőkben pedig két izgalmas Guyana és Aruba elleni párharcot követően bejutottak a negyedik körbe. A fejlődés tehát megkérdőjelezhetetlen.
A jelenlegi keret rendkívül fiatal, gerincét az olimpiai selejtezőkön szépen szerepelt U23-as játékosok alkotják. Közülük kiemelkedik a Seattle Sounders 2-es csatárduó, Oalex Anderson és Myron Samuel (Shandel Samuel unokatestvére), akik a USL-ben szereplő csapat vezetőedzőjének, a fentebb említett Ezra Hendricksonnak köszönhetően kerültek Amerikába, de korántsem érdemtelenül. Myron épp lábtöréséből lábadozik, így ő aligha lesz ott az USA elleni csörtén, Oalex viszont minden bizonnyal megkapja majd a lehetőséget arra, hogy ország-világ előtt bizonyítsa tehetségét. Kiemelendő még a szintén a csatársort erősítő és 2013 óta Finnországban profiskodó Cornelius Stewart, illetve a válogatott két legújabb felfedezettje, a honosított angol Gavin James, illetve a civilben halászként dolgozó Tevin Slater, aki szerint gólt lőni és kifogni egy halat ugyanolyan örömet okoz. Hátul Jolanshoy McDowall és a Tobago United profija, a rutinos Roy Richards nyújtanak némi stabilitást a csapatnak – rájuk egyértelműen komoly szerep hárul majd az USA ellen, akárcsak Kenyan-Desmond Lynch vagy Winslow McDowald kapusokra, akik felváltva védtek az elmúlt időszakban.
Hogy mi várható a magyar idő szerint szombat hajnali mérkőzésen? Nem hiszem, hogy Saint Vincent csodát fog tenni, abban viszont biztos vagyok, hogy a vártnál jobban meg fogják nehezíteni a jenkik dolgát. Szerintem egy négy-ötgólos vereség abszolút vállalható eredmény lenne. Aztán majd meglátjuk… Részünkről GO, VINCY HEAT!

Földrajz, társadalom, sportkultúra

Az általában csak Saint Vincent, a helyiek által még rövidebben csak Vincy vagy SVG néven emlegetett ország a Karib-tenger délkeleti részét határoló Kis-Antillák Szél felőli-szigetcsoportjának déli részén helyezkedik el. Egy nagy (Saint Vincent) és rengeteg kisebb sziget (a Grenadinák) alkotja. Északon Saint Lucia, keleten Barbados, délen Grenada (nem összetévesztendő a spanyol várossal, Granadával!) vizei határolják. A területet először a franciák gyarmatosították 1719-ben, majd 1763-ban angol kézre jutott, végül 216 éves brit uralom után 1979-ben nyerte el függetlenségét az ország. A hivatalos nyelv az angol, amit jellegzetes kreol akcentussal beszélnek. A szigeteken összességében valamivel több, mint 100 ezer ember él, ebből mintegy 40 ezer a fővárosban, Kingstownban. Számottevő a Saint Vincent-i diaszpóra nagysága, amelynek tagjai döntő többségében Kanadában, az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában élnek. Etnikai összetételét tekintve a népesség túlnyomórészt afrikai eredetű, kisebb részben kevert vagy európai (legnagyobb számban portugál) származású.

Térkép földrajzból gyengébbek számára... :)

Az USA által jobban befolyásolt karibi országoktól (Puerto Ricótól, a Dominikai Köztársaságtól, a Bahamáktól és az Amerikai Virgin-szigetektől) eltérően, ahol rendszerint a kosárlabdáért és a baseballért rajonganak, Saint Vincenten – ahogy sok másik egykori angol gyarmaton is – inkább a krikett és a labdarúgás a domináns sport, emellett a netball nevű játék is nagy népszerűségnek örvend. Ennek ugyan némileg ellentmond, hogy SVG két leghíresebb sportolója mind férfi, mind női vonalon kosárlabdázó (Adonal Foyle, illetve Sancho Lyttle), de nagy általánosságban véve az imént vázolt helyzet a mérvadó.

Futballtörténelem I.: kezdeti sikerek, aranygeneráció, hanyatlás

Az ország labdarúgó-szövetsége, az SVGFF rögtön a függetlenség kikiáltása után megalakult, de csak 1988-ban nyert felvételt a FIFA tagjai közé. A Vincy Heat becenévvel illetett válogatott első nagy megmérettetésére egy évvel később készülhetett: magabiztosan vett selejtezősorozatot követően a csapat kijutott az első ízben kiírt Karibi-kupára. A Barbadosban megrendezett hatcsapatos döntőn már kevésnek bizonyult a Vincy Heat, de kezdetnek semmiképpen sem volt rossz. A nemzeti tizenegy később ugyanebben a sorozatban érte el története legnagyobb sikerét: 1995-ben finálét játszott az együttes, ám ott csúnya vereséget szenvedett el a Dwight Yorke nevével fémjelzett Trinidad és Tobago ellen. A döntőben kapott sima ötös ellenére nem csak azért számított ez sikernek, mert még soha nem jutott ilyen magasra a válogatott, hanem azért is, mert ez a szereplés automatikus kijutást jelentett az 1996-os Arany-kupára, a CONCACAF-zóna legrangosabb tornájára.

Ekkor már ott voltak a válogatottban azok a tehetséges játékosok, akik a csapat következő másfél évtizedének alapembereivé, az ország labdarúgásának legendáivá váltak: a rendkívül hosszú karrierje során öt világbajnoki selejtezősorozatot végigküzdő tízes, Kendall Velox; az angol alsóbb osztályokban profi karriert befutott szélvészgyors támadó, Rodney Jack; a minden tekintetben kiemelkedő középhátvéd, későbbi szövetségi kapitány, Cornelius Huggins; a számításait Malajziában megtaláló gólvágó, Marlon James; a sokáig Portugáliában profiskodó védő, Wesley John; a nem hivatalos meccseket is számítva 145 válogatottságig jutó kapus, Melvin Andrews; az Írországban, Oroszországban és a USL-ben is légióskodó Wesley Charles; na és persze az MLS-ben három bajnoki címet szerző csapatkapitány, Ezra Hendrickson.


Jelenet az 1996-os Arany-kupa Mexikó–SVG meccséről

Sajnos az Arany-kupára kijutott társaság számára Mexikó és Guatemala már túl nagy falatnak bizonyultak: előbbitől 5:0-ra, utóbbitól 3:0-ra kaptak ki, így rúgott gól nélkül, csoportjuk utolsójaként búcsúztak a kontinensviadalról. Bár ez is tisztes helytállásnak volt mondható, meglepő módon ezután mély lejtmenetbe vágott a Vincy Heat: a '96-os Karibi-kupán ugyancsak a csoportmeccsek jelentették a végállomást, a következő öt tornára viszont már ki sem sikerült jutni.

Saint Vincent legközelebb a 2007-es Karibi-kupán tette tiszteletét, ahonnan ugyan megint búcsúzott a csoportkör után, viszont előtte a selejtezőkben szenzációs győzelmet aratott Jamaica fölött, amivel kiejtette a címvédőt. A csapat ekkor már harmadik éve állt a térségben specialistának számító szerb mester, Zoran Vraneš irányítása alatt, aki ezt megelőzően Trinidad és Tobago, valamint Antigua és Barbuda válogatottjainak is volt szövetségi kapitánya. Az ő nevéhez fűzhető, hogy nagyszerűen védekező alakulattá kovácsolta össze a legénységet, amely a selejtezősorozat 12 meccsén mindössze 10 gólt kapott, a csoportkörben pedig 2:0-ra verte a jobb erőkből álló Guyanát. Mindeközben a csatársorban is akadt egy káprázatos teljesítmény: az egész szériában szerzett 18 Vincy-gólból Shandel Samuel egymaga 10-et jegyzett. Samuel manapság a válogatott gólrekordere, méghozzá gyengének nemigen minősíthető 59/32-es mutatóval.


Zoran Vraneš

Relatíve sikeres munkája dacára Vraneš az esztendő végén felállt a szövetségi kapitányi székből és visszatért Trinidadra, Saint Vincent labdarúgása pedig ismét hullámvölgybe került. Amellett, hogy a közelmúltig nem került igazán jó szakember a válogatott élére, a szerencsével is hadilábon álltak: a 2010-es világbajnokság kvalifikációs sorozatában 13. helyen volt kiemelve a csapat, ami azt jelentette, hogy az első selejtezőkörtől ugyan mentesült a Vincy Heat, ellenben a második körben már nem jutott nekik az előző rundból továbblépett gyengébb ellenfél – megkapták viszont Kanadát, így két meccset követően véget is ért főhőseink dél-afrikai álma.

Egyébként Saint Vincent vb-selejtezőkön elért talán leghangzatosabb sikere a 2004-es Nicaragua elleni 2:2-es döntetlen és 4:1-es győzelem voltak, amikkel búcsúztatták a közép-amerikai országot a második körben. A mostani előtt az volt az utolsó alkalom, amikor a gárda eljutott az utolsó előtti selejtezőkörig. Azelőtt sorozatban négyszer is összejött ez, a hatos konföderáció-döntőben viszont még sosem jártak.

Futballtörténelem II.: a generációváltás nehézségei, majd sikerei

Az utóbbi évek gyengébb eredményeiért elsősorban a fentebb bemutatott „aranygeneráció” kiöregedése és ennek rossz kezelése okolható. A generációváltás nem volt fokozatos, az előző szövetségi kapitány, az általunk citromdíjjal kitüntetett Colwyn Rowe például egy-két játékost leszámítva egész egyszerűen száműzte a nagy öregeket a keretből, annak ellenére is, hogy közülük többen még mindig húzóembernek számítottak klubcsapataikban.


Wesley Charles, Ezra Hendrickson és Cornelius Huggins

Az újabb fellendülést Venold Coombs SVGFF-elnökké és Cornelius Huggins szövetségi kapitánnyá nevezése hozta meg 2012-ben. Mindkét nevezett úriember a korábbi nagy generáció tagja volt játékosként, ami persze nem feltétlenül jelentett garanciát a sikerre, de a sikerorientáltságra mindenképpen. Coombs vezetésével a szövetség nagy lendülettel vetette magát bele a fejlesztési projektekbe, a játékoskarrierjét épphogy befejező Huggins pedig meglepően gyorsan rázta fel a válogatottat. Régi harcostársai közül reaktiválta Wesley Charlest, a Seattle Soundersnél ténykedő Ezra Hendricksont pedig megtette másodedzőjének, emellett jó érzékkel nyúlt a fiatalokhoz is. A megújult Vincy Heat a 2012-es Karibi-kupa selejtezőiben Guyana legyőzésével, valamint egy-egy Trinidad és Kuba elleni döntetlennel keltett feltűnést, mindemellett egészen az utolsó játéknapig esélyes volt a kupára való kijutásra, ám akkor egészen abszurd körülmények között kiesett. Ugyanezen viadal tavalyi kiírása is hasonló véget ért, ezúttal Dominikát és Curaçaót sikerült felülmúlni az esélyesebbek közül, ám az utolsó játéknapon a francia légiósokkal teletűzdelt Martinique megálljt parancsolt a Huggins-fiúknak.

A kemény munka gyümölcsét végül idén arathatták le a vincentiek: májusban első ízben sikerült megnyerniük a Szél felőli szigetek (Dominikai Közösség, Grenada, Saint Lucia, SVG) bajnokságát, a Windward Islands Tournamentet, a vb-selejtezőkben pedig két izgalmas Guyana és Aruba elleni párharcot követően bejutottak a negyedik körbe. A fejlődés tehát megkérdőjelezhetetlen.

Napjaink legjobbjai

A jelenlegi keret rendkívül fiatal, gerincét az olimpiai selejtezőkön szépen szerepelt U23-as játékosok alkotják. Közülük kiemelkedik a Seattle Sounders 2-es csatárduó, Oalex Anderson és Myron Samuel (Shandel Samuel unokatestvére), akik a USL-ben szereplő csapat vezetőedzőjének, a fentebb említett Ezra Hendricksonnak köszönhetően kerültek Amerikába, de korántsem érdemtelenül. Myron épp lábtöréséből lábadozik, így ő aligha lesz ott az USA elleni csörtén, a támadásban szinte bármelyik pozícióban bevethető Oalex viszont minden bizonnyal megkapja majd a lehetőséget arra, hogy ország-világ előtt bizonyítsa tehetségét.


Új fiúk: Tevin Slater, Oalex Anderson és Myron Samuel

Kiemelendő még a szintén a csatársort erősítő és 2013 óta Finnországban profiskodó Cornelius Stewart, illetve a válogatott két legújabb felfedezettje, a honosított angol Gavin James, illetve a civilben halászként dolgozó Tevin Slater, aki szerint gólt lőni és kifogni egy halat ugyanolyan örömet okoz. Hátul Jolanshoy McDowall és a Tobago United profija, a rutinos Roy Richards nyújtanak némi stabilitást a csapatnak – rájuk egyértelműen komoly szerep hárul majd az USA ellen, akárcsak Kenyan-Desmond Lynch vagy Winslow McDowald kapusokra, akik felváltva védtek az elmúlt időszakban.

Hogy mi várható a magyar idő szerint szombat hajnali mérkőzésen? Nem hiszem, hogy Saint Vincent csodát fog tenni, abban viszont biztos vagyok, hogy a vártnál jobban meg fogják nehezíteni a jenkik dolgát. Szerintem egy négy-ötgólos vereség abszolút vállalható eredmény lenne. Aztán majd meglátjuk…

GO, VINCY HEAT!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vincyheat.blog.hu/api/trackback/id/tr448258926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása