Folytatódik a futballmaraton a szigeteken. Vasárnap két mérkőzés is megrendezésre kerül, ezúttal nem az Arnos Valében, hanem a 3500 néző befogadására alkalmas Victoria Parkban. Az első mérkőzésen a Stubbs csap össze a Greggs együttesével helyi idő szerint 16 óra 30 perckor, hogy azután a nemzet legjobb tizenegyének adja át a pályát 18 óra 30-kor, akik ekkor fogadják Guyana gárdáját.
Saint Vincent számára remek erőfelmérő lesz a mérkőzés, hiszen Guyana a 92. helyen áll a FIFA világranglistáján (a Vincy Heat jelenleg a 145.). A citromdíjas Colwyn Rowe mester feladata nem lesz egyszerű, Guyana nem csak a ranglistán jár előrébb, de régebbi olvasóink már tudhatják azt is, hogy a B-csoportban maguk mögé utasították Bermudát és Trinidadot is, aminek hála a Jamaal Shabazz által vezetett gárda a vb-selejtezők harmadik körében Mexikó, Costa Rica, illetve El Salvador ellen bizonyíthat. A vendégcsapatban több légiós is játszik, hogy csak a legfontosabbakat említsem, öten játszanak Angliában, ketten az USA-ban, egy fiú pedig Kanadában rúgja a bőrt. A mérkőzés eredménye és a mutatott teljesítmény leginkább Guyana együttesét foglalkoztathatja majd, a hazai csapat leginkább erőfelmérőként tekinthet a holnapi mérkőzésre. A 10 karibi dollárért (nagyságrendileg 800 forint) kilátogató Vincy Heat fanatikusoknak a szórakoztatásáról egyébként is gondoskodik a Crystal Immortal együttes, valamint a Hairoun sör újabb akciója, mely 10 dollárért kínál három korsó sört a mérkőzés ideje alatt.