2011. szeptember 2-án, helyi idő szerint este nyolckor (magyar idő szerint tegnap hajnali négykor) Guatemalavárosban először lépett pályára Saint Vincent és a Grenadine-szigetek válogatottja a 2014-es világbajnokság selejtezőiben. Sajnos nem sikerült túl szépen a bemutatkozás, a csoport favoritjának számító hazai csapat ugyanis magabiztos győzelmet aratott a szigetlakók felett.
"Guatemala venció 4-0 a San Vicente y las Granadinas" – kezdi beszámolóját a guatefutbol.com, cómoda victoriát, azaz könnyed győzelmet említve. A guatemalai futballportál szerint kezdettől fogva a hazai csapat játszott mezőnyfölényben és ezt hamar gólra is tudták váltani: negyed órányi játék után Marco Pablo Pappa szerezte meg a vezetést Guatemalának. Saint Vincent nem sokkal később, a 19. percben közel került az egyenlítéshez, Shandel Samuel veszélyes szabadrúgását azonban Ricardo Jerez kapus szögletre ütötte. Ezután viszont már nem volt momentuma a Vincy Heatnek és az azúrkék henger beindult: Yony Flores (30.), aztán Mario Rodríguez (52.), végül Freddy García (71.) is betalált, így sima guatemalai siker született.
Saint Vincent legközelebb szeptember 18-án lép pályára, hazai környezetben, a szomszédos Grenada ellen.
CONCACAF-zóna, második selejtezőkör, 1. játéknap (E-csoport)
GUATEMALA – SAINT VINCENT ÉS A GRENADINE-SZIGETEK 4:0 (2:0)
Estadio Mateo Flores, Guatemalaváros. Vezette: Andino (hondurasi)
Guatemala: Jerez; Noriega, Flores, Cabrera; J. López (Rodríguez 45'), Thompson, Velásquez, Romero, Pappa (García 67'); M. López (Montepeque 45'), Arreola.
SVG: Sandy; Huggins, Richards, K. James, Cuffy (Hazell 54'), M. Samuel, S. Samuel, Emerald (George 50'), Balcombe, Richardson, Browne.
Gólszerzők: Pappa (14'), Flores (30'), Rodríguez (52'), García (71').
Sárga lapok: K. James, Emerald, Balcombe.
Piros lap: Browne.
A csoport másik mérkőzésén:
Grenada – Belize 0:2
További eredmények:
Suriname – Kajmán-szigetek 1:0
Dominikai Közösség – Nicaragua 0:2
Trinidad és Tobago – Bermuda 1:0
Haiti – Amerikai Virgin-szigetek 6:0
El Salvador – Dominikai Köztársaság 3:2
Guyana – Barbados 2:0
St. Kitts és Nevis – Puerto Rico 0:0
Kanada – St. Lucia 4:1